battlefront 2 clone set


Battlefront 2 droid szett

Battlefront 2

  

Droidok a Battlefront 2-ben - Molnár Levente tiszteletére

Már a klubrendezvényünk előtt volt szerencsém találkozni a droidok hangjával, Molnár Leventével. A tehetséges, és jellegzetes orgánumú színész és szinkronszínész kilenc évesen lépett fel először, érdekes módon már akkor is a húgával, Molnár Ilonával együtt, Lázár Ervin: A négyszögletű kerek erdő című könyvének színpadi változatában. Levi a Palladium Dráma Stúdióban kezdte színészeti tanulmányait, majd Demjén Imre Szinkronszínész képzőjébe járt. Immár 13 éve Földessy Margit tanítványa. Ma már Levente egyaránt képes a tőle megszokott magas színvonalat hozni színpadi művészként a Momentán Társulat tagjaként, és 1991 óta a szinkron stúdiókban is.
Levente az ELTE angol-magyar szakos hallgatója, remekül beszél és ír angolul, ezért ma már filmek magyar szövegét is írja. Két sorozatot fordított, a Full Metal Panic-ot és az Ügyi Öcsit. Ma már drámapedagógiát is tanít.

Első szerepe: Jónás, aki a cethal gyomrában élt

Kedvenc szerepe: Jó fiú

Munkáit szinte napestig lehetne sorolni. Iszonyú sok rajzfilmsorozatban szerepel, valamint sok általam kevésbé ismert, de manapság nagyon népszerű japán anime rajzfilmben is letette a névjegyét. De hallhattuk őt "komoly" rajfilm brandekben is, elegendő megemlíteni a Kis Vuk, a Jégkorszak 2, a South park és a Family guy rajzfilmeket. Ide tartozik még a Madagaszkár is, ami azért különleges, mert azon túl, hogy beszédhangját adja egy karakternek, ez az első eset, hogy énekel is.

De nem csak rajzfilmekben hallhatjuk, sok film is fémjelzi a munkásságát. A teljesség igénye nélkül íme pár ismertebb alkotás, amiben hallhatjuk: Hirtelen 30, Kőagy őrnagy, Heroes, Karate kölyök (ő volt Daniel san :-) ), Perzsia hercege, Meleg helyzet, E.T., Harry Potter. Sok sorozatban is játszik, ezek többsége amerikai ifjúsági film, de van sok más jellegű is, íme pár példa: A férjem védelmében, A Hős Alakulat, Baywatch (aki még emlékszik Hobie-ra, Mitch fiára, nos Levi volt a srác második magyarhangja), valamint a Buffy a vámpírok réme.

Mindannyian tudjuk, hogy Levi húga Molnár Ilona, aki szintén szinkronszínész, és számunkra éppoly kedves, hiszen Ilona alakítja immár lassan 3 évadja Ahsoka Tanot. A testvérpár mindkét tagja már kapott elismerést, néhány olyat is, amiben párként méltatták munkásságukat. Levitől megtudtam, hogy sok filmben szerepelnek együtt testvérével, és jót mosolyogtunk azon, hogy ezek többségében szerelmes párt kell alakítsanak. Íme egy tekintélyes lista pár olyan filmről, amiben mindkét Molnár dolgozott: Veronica Mars, Az óceán lánya, Balfék körzet, Enid Blyton, Gossip girl (Pletykafészek), Hetedik mennyország, Hősök, Iskolatársak, Kalandok Kythera szigetén, Organikus narancs, Öten a szigeten, Szörfsuli, Született feleségek. Számomra igen emlékezetes volt a Skorpiókirály 2, mely szinkron szempontból külön élvezet nekünk Star Wars rajongóknak, hiszen Moser Karesz adja a hangját a főhősnek, az ifjú Mathayusnak, Molnár Ilona adja a hangját Mathayus barátnőjének, Laylának, és Molnár Levente adja a görög Ari hangját. Ez egy érdekes trió, hiszen a Clone Warsban ugyanez a 3 művész adja a hangját Anakinnak, Ahsokának, és a droidoknak. (Immár mindhárom remek művészt üdvözölhetjük itt a CustomStarWars-on, valamelyik rovat és/vagy cikk nyitóhangjaként!)

Levi azért is kedves számunkra, mert azon túl, hogy droid_poszter_molnar_leventeő az összes droid hangja, ő maga is kedveli a Star Wars filmeket, már srác kora óta, főleg a klasszikus trilógiát szerette. Gyűjtött is különféle Starwarsos relikviákat, még figurája is volt pár. A sci-fi műfaj egyébként is közel áll hozzá, és legnagyobb örömömre kiderült, hogy a Star Wars-on kívül egy csomó olyan fantasztikus filmet csíp, amit én magam is, például a Vissza a jövőbe trilógiát, az Alien sorozatot, a Terminator részeket, és a Dűnét. Bizonyos tekintetben tehát a művész lelki társunk, hiszen ugyanazokat kedveli, mint mi, sőt, számára az az álom is megvalósult, hogy részese lehet az egyiknek, hiszen a Clone Warsban a droidokat formálhatja meg, emlékezetes poénokat elsütve, no meg az örökzöld, és közkedvelt vettem-vettem robotikus mondatokat rámondva a kópiára örökre letehette a névjegyét a Csillagok Háborúja világában is. No meg itt a CustomStarWars-on is, mert Levi tiszteletére több droid vonzatú cikket készítettem, melyeket mind vagy Molnár Levente baráti hangüzenete, vagy egy vicces gépi torzított droidos mondatkája nyit meg mostantól. Mai anyagunkban például átnézzük, hogy milyen droidok vannak a játékok világában, egészen konkrétan a Battlefront 2-ben.

bf2 clone szett

 

Magna guard

magna_guardA droid commandert, azaz a parancsnokot, a BF2-ben a fehér Magna guard személyesíti meg. Ha megtekintjük a képet róla, látható, hogy az ötödik választható fegyvernem helyén van, ott, ahol a klónoknál a klón parancsnok volt. Azaz ide egy OOM droid parancsnokot kellett volna tegyenek a készítők, de még egy sima battle droid unalmassá tette volna a választható droidokat, mert csak színben tértek volna el egymástól. Jelen esetben a sárga pöttyel a hason, és a sárga fejbúbbal tértek volna el a többi droidtól a droid parancsnokok. Ha lesz Battlefront 3, ide valószínűleg a taktikai droid parancsnok fog bekerülni. A Magnaguard egyébként nem a szokásos vibrobottal harcol, hanem egy Bulldog RLR fegyverrel, idegméreggel, és képes egy felderítő droidot kiküldeni a pályára.

 

Assault droid


assault_droidMind a két civilizációnak vannak heavy trooperei, azaz nehéz tüzérsége. Ők nagy erejű páncéltörő fegyvereket hordanak, amik gépek ellen hatékonyak. Igen robosztus, vállról indítható rakétakilövő fegyverről van szó. Fejlesztett változata a kilövés után irányítható, a játékos átveszi az irányítást a kilőtt rakéta felett, és az egér segítségével saját maga röpítheti a kívánt célba. Ez az elit aknavető azonban sajnos csak sok-sok játékóra után jön elő. Harc közben az assault droiddal vigyünk be sok kritikus találatot a rakétával egy ellenséges páncélosra, és kapunk egy "csontot", lesz egy strigulánk. Ha ilyen strigulából még csinálunk kb. 50-60 darabot, már meg is van a fejlesztett vállról indítható elit rakétavető. Bizony nem egyszerű. A piros testfestésből egyértelműen azonosítható, hogy a security battle droidok festéséhez hasonló droid lesz az assault droidunk, egy masszív rakétavetővel kiegészítve a játékban.



Droid mesterlövész

droid_merénylő mesterlövészNézzük most meg a mesterlövészeket. A játék screenshotján egy érdekes festésű, valamilyen vadmacska bundájához hasonló terepszínű droidot látunk, de a dobozba nem az került be, hanem egy sima droid egy kis barna színnel itt-ott bemaszatolva, pedig ez a droid lett volna egyike a legújszerűbb daraboknak ebben a kiszerelésben. droid_merénylő mesterlövész miniatures figuraA droid puskája talán a legjobb fegyver a játékban, kétszer is zoomolhatunk vele. (Egyik kedvencem, ezért megvettem egy kis miniatures droid snipert is, ami TELJESEN nélkülözi az assassin droid testfestését, de a puskája viszont elég jól el lett találva.) A merénylő droid képes a játékban az automata védekező ágyúk telepítésére.

 

Droid közkatona - Superbattledroid


superbattledroidNézzük meg a droid közkatonákat is. Sokan vannak a csatatéren, mindig ők harcolnak a frontokon a filmekben is. Többnyire ők a hangyák, akik a csata súlyát hordozzák a vállaikon. Gyors mozgású, alapfegyverzetű egységek. Névtelen tömeget képeznek, pótolható, és leírható veszteséget jelentenek, nélkülük azonban mégsem menne a csatározás, hiszen pusztán az elit egységekkel, vagy mesterlövészekkel nem lehetne felvonulni a csatatérre. Kire gondolnátok ezen leírás alapján? Ugye a sima battle droidokra? Nos, a magnaguardoknál már említettem, hogy a készítők nem vállalták fel, hogy csak különféle színű sima harci droid legyen a dobozban, ezért a droidoknál egy új testű, vízszintes jobb kézfejű, szürke testfestésű superbattledroidot csomagoltak a dobozba közkatonaként. Jó is, meg rossz is. Koncepció szerint hibás, hiszen az SBD egy elit egység a sima harci droidhoz képest, de azért viszont örömteli, hogy általa egy teljesen egyedi super battle droidhoz jutunk a szettben.

Droidika

 droidikaElit egységekről tettem említést előbb. Kik ők, és miért elitek? Nos, a droidoknál a droidika olyasmit tud, amit a társai nem - pajzsot fejleszt maga köré. Két-három hődetonátor, vagy iongránát természetesen ezt felemészti, de a legtöbb klónnak nem marad ideje 3 gránátot dobni a droidika felé, mert úgy lekaszálja őt a droidika, mint a szél. Ráadásul a droidika a leggyorsabb droid egység, összegömbölyödve szélsebesen képes gurulni, de ilyenkor elég nehéz irányítani. De command post szerzéshez, és megtartáshoz is, szinte elengedhetetlen ez az egység, igazából a Jedik sem tudnak ellene hatékonyan fellépni!

 

Droid engineer

droid engineerVégére hagytam a kedvenceimet, a droid engineer-eket, azaz a harctéri gépészeket és felcsereket. A gépész képes a legjobban bánni a gépekkel. Vezetni bárki tudja, de javítani csak ők. Az első részben gépészi képességük alapértelmezett volt, azaz ha bent ültek egy járműben, ami sérülést szenvedett, ők azonnal javították azt. A második részben ezt csak kiszállva, kézi hegesztő szerszámukkal (fusion cutter) tudjuk eleinte elvégezni, de ha körülötte dúl a csata, nem ajánlatos kiszállni a gép biztonságos védelméből. Ezért is fontos a karrierünk alatt minél több ellenséges gépet feltörni, "hekkelni", azaz rést vágni a falába, és bejutva átvenni felette az irányítást. Ugyanis egy bizonyos számú megszerzett jármű után a gépész olyan bonuszt szerez a csapatnak, hogy a gép lassan, de folyamatosan regenerálódik, javul, ha benne ülünk is! (Vehicle regeneration) pilota tüzér és haditechnikus egyben az engineer droidValamint képesek "felcser üzemmódban" egy doboz lőszert, és egy droid javító dolgot, valamilyen folyadékot dobni sérült, vagy kifogyóban levő droid társainak. A legjobb kaszt szerintem! Érdekes módon a droidoknál van egy pici átfedés a droid engineer és a pilóta droid közt, mind a kettő képes javítani, hegeszteni, és járműveket, ágyúkat, tüzérüléseket kezelni, de a játékban külalakjukban eltérnek egymástól, az egyik sárga vállú, a másik kék.

Gonk droid

A kiszereléshez adnak egy bónusz gonk droidot is. A kis robot adja a muníciót a játékban, de nem köthető egyik oldalhoz sem, semleges, úgy is mondhatnánk, pályatartozék. Nagyon szép, vadiúj festésű, ám régi testű darabról van szó, a szettet ábrázoló felső fotón a bal alsó sarokban láthatjátok.

 

Köszönöm a látogatást, a CustomStarWars visszavár!

 

A cikket írta: Rostás Norbert 2010. 11. 19

 

 

battlefront 2 borító

vissza a főoldalra főmenübe image map example