sandtrooperek a filmben

Császári testőr

Filmben szereplő karakterek alapján készített Custom figurák

 

Császári testőr custom figura és története

 

Emperor's Royal Guard, Imperial Royal Guard vagy Imperial Guard is lehet angolul a mai anyag főszereplőinek a neve, de bizony magyarul is változatos az elnevezésük. Császári testőr, birodalmi testőr, vagy akár prózai módon vörös őr. Bárhogy is hívjuk, ez a különleges elit egység volt a Galaktikus Birodalom fegyveres erői között az a csoport, melynek feladata volt a a Császár, Palpatine védelme. Palpatine-t szinte soha nem látták royal_guardRoyal Guard nélkül, oly annyira, hogy egy különítmény (minimum egy pár) általában elkísérte őt az irodájába is a Halálcsillagon, de bizony még a hálótermében, vagy azelőtt is strázsáltak Császári Testőrök, hogy nyugodtan hajthassa a fejét álomra. A Királyi Gárda tagjainak pontos száma ismeretlen volt, spekulációk szerint az is lehet, hogy kevesebb, mint ötven vörös őr volt, de vannak olyan tézisek is, hogy több tízezer, a konszenzus szerint legalább négyszáz lehetett. Ám az sosem derült ki, pontosan hány Royal guard van, mert egyszerre sosem harcoltak egy helyen, kvázi egyetlen alakulatként. A számukat csak a legmagasabb rangú tisztek sejtették, de még tán ők sem, hanem csak és kizárólag maga a Császár. Azok a rekordok, melyek adatokat tartalmaztak az osztagról, azok Byss-en voltak, a birodalmi központban, a Császár saját rekordjai között. Mint ahogy rohamosztagosok, úgy a Császári Gárda is egy független katonai egység volt a Birodalmi Hadseregen belül, és csakis a Császárnak tartoztak felelősséggel. A Császári testőrképzést kihelyezték a Royal Guard Akadémiába, mely Yinchorron volt, egy kopár bolygón, melyet pont a Birodalom kegyetlen légi csapásai tettek élettelené, néptelenné. A potenciális jelöltek különböző birodalmi fegyveres egységek soraiból kerültek kiválogatásra. Őket szigorú képzési programoknak vetették alá, és hogy kialakuljon egyfajta szélsőséges hűség a Császár irányába, a diákok gyakran kénytelenek voltak megölni egymást az élő (egymás elleni) harcban. A Császári Gárdistákat kiképezték a különböző harcművészeti ágakra beleértve az Echani harcot is. A Vörös Gárdista általános és autentikus felszerelése a vibrokard és a sokkpálca volt, de amellett esetenként sugárpisztolyokat is kaphattak, hogy a távolsági harcban is fel tudják venni a küzdelmet a potenciális ellenfelekkel. A Császári Gárda egy skarlátvörös köntöst viselt hagyományosan. A köntös alatt azonban teljes értékű páncélzat is volt, csak azt eltakarta a köntös. Sisakjuk is jellegzetes volt. Sisakjukat a régi mandaloriai harci páncélzat és sisak trend ihlette, de felfedezhető bennük a Death Watch, a Sun gárdisták, és a Szenátusi Gárda (a régi Galaktikus Köztársasági) egyes stílusjegyei is. Az a tény, hogy a páncél elemei hasonlítottak ezekhez a csoportok nem véletlen volt, hisz a puszta látványa is félelmet generált az ellenfelekben, akár még a képzett harcosokban is. Kicsit olyan ceremónikus is volt, hisz a piros szín nem tipikus, adott nekik valamiféle státuszt.

Erről az osztagról az a hír járta, hogy hevesen és kegyetlenül harcolnak. Állítólag a Császár személyesen válogatta ki a legjobbakat közülük, hogy saját testőrségében védjék majd őt. Őket arra "oltották be" hogy a Császárt feltételek nélkül szolgálják, és hogy teljesen alárendeljék az akaratukat az Uralkodónak. A testőrök készek voltak meghalni is akár Palpatine-ért, ha kell, örömmel adták életüket a szolgálatában. Annyira szolgalelkűek voltak, hogy adott parancsra ha kell egymás ellen fordultak, és megöltek egy vagy több Vörös gárdistát is habozás nélkül. Annyira fanatikusak voltak, hogy ha megsérültek, nem kértek kegyelmet, hanem inkább meghaltak a Császárért. (Ez kicsit olyan japános fílinget ad nekik.) De azért itt is voltak esetenként kivétek. Hűségük ellenére néhány császári gárdista arról ismert, hogy saját ambíciói vagy motivációi felerősödtek, néha addig a pontig, hogy áruló lett, vagy fellépett a Császár ellen, vagy a többi Royal guard társa ellen. A többségük azonban hűséges maradt a Császár 2. Halálcsillagon bekövetkezett haláláig, mely után többé már nem azonosították magukat a Császári Gárda tagjaiként, mert úgy vélték, hogy a szervezet a Császárral együtt meghalt. Néhány gárdista ekkor "ébredt fel", mert ekkor jött rá, hogy mennyi szörnyűséget csinált a Császári testőrség tagjaként, és elhagyta az osztagot, és lázadó lett. Sok Vörös gárdista viszont szolgálatban maradt, és néhányan képesek voltak arra, hogy feljusson az újjászerveződő Birodalom ranglétráján, és tábornoki rangot kaptak. A többi, aki nem lett tiszt, azok is birodalmiak maradtak, és valamely más módon szolgáltak tovább a gépezetben.

A Császári gárda elsődleges feladatai közt (Palpatine személyi védelmén kívül) szerepelt más is, például a klónozó laboratóriumok védelme Byss-en, vagy a Császári Citadella védelme. Ezt a feladatot tartották talán a legrangosabbnak, és általában csak a Szuverén Védelmezők kapták meg. Ők részt vettek a császári palota biztonsági intézkedéseinek megszervezésében is. Lévén, hogy Palpatine testőrei voltak, ezeken a helyeken, de gyakorlatilag mindenhol az volt a feladatuk, hogy megakadályozzanak minden gyilkossági kísérletet, mely a Császár életét fenyegetné, beleértve a burkolt támadásokat, bérgyilkosokat, merényleteket, stb. Legalább két gárdista mindig Palpatine oldalán kellett legyen emiatt, látó és hallótávolságon belül. A többi Vörös őr eközben mondjuk üzemeltette a Gárda kiképző központját Yinchorron, vagy szolgált valahol máshol a Császár más előfordulási helyein. Ezen kívül Palpatine arra is használta különítményének legmegbízhatóbb szolgáit, szemmel tartsák a talpnyalóit, politikustársait, és más, hozzá közel álló embereket, arra utaló jeleket keresve, nem hűtlenek-e irányában, vagy nem készülnek-e valami rosszra.

Bár a Császári Gárda külső szemlélő számára egy egységes elit birodalmi katonai csoportosulás volt, valójában több különféle rangú elit csoportosulás is volt a testületben. Az egyik logikusnak tűnő ok erre az volt, hogy a Császár nem érezte bölcs dolognak, hogy teljesen nullára korlátozza a gárdistái törekvéseit, ambícióit. Így ő teremtett nekik gumicsontokat, elérhetetlen célokat, annak érdekében, hogy alattvalói küzdjenek értük. Ez lehetett egy rang, egy küldetés megszerzése, vagy egy barack a fejre, a lényeg, hogy hátradőlve nézhesse, ahogy a beosztottai folyamatosan küzdenek, hogy elérjék őket, és így hatékonyabban tudja ellenőrizni őket. Ezzel folyamatosan motivált és elszánt állapotban tartotta a gárdistáit, hiszen újabb és újabb körökben lehetett elérni az elit státuszokat, folyamatosan teljesíteniük kellett, bizonyítani, rohanni, küzdeni, nagyjából tényleg gumicsontokért, azaz lényegtelen dolgokért, címekért, jutalmakért. Az egyik elit pozíció az volt, hogy bekerülhettek az Árnyék Gárda soraiba. Ez egy különleges műveleti egység volt, őket küldte el a szelektív küldetésekre állítólag a Császár. Jutalmuk az volt, hogy kaptak egy szép új fekete köpönyeget, hadd örüljenek, hogy ők nem olyan snassz vöröset hordanak, mint az átlag őrök. A Shadow Guard osztag tagjai ritkán mutatkoztak a nyilvánosság előtt. További előrelépési lehetőség is lebegtetve volt a szemük előtt, ha "jók lesznek" Erő-érzékeny katonákká képzik majd őket, és megtanulhatják használni az Erő Sötét Oldalát. Ezt majd Birodalmi Inkvizítoroktól lehet elsajátítaniuk. Sőt, kapnak majd egy új köpenyt is, meg egy duplapengés vibrokardot. Csak hogy lássuk: ez volt legmagasabb kitüntetés, amit kaphattak. Ez volt a legmagasabb rangú pozíció a császári gárda elit harcosainak a listáján. Ez az Erő-érzékeny osztag lett a Szuverén Védelmező osztag. De még a nem olyan ügyesek is meg lettek túráztatva, lehetett ugyanis belőlük például oktató. (Mint a viccben, aki nem tudja csinálni, az tanítja.) Őket elvitték a Császári Gárda Akadémiájára, hogy az újoncokat képezzék. Más említésre méltó beosztás lehetett például a Szenátusi őrség, vagy lehetett belőlük birodalmi Sentinel. A lényeg, hogy küzdjenek, harcoljanak, és hűségesen nyalják a Császár kezét.

Elég sok ismeretlen dolog vette körbe a Császári testőröket, sokkal több találgatás volt irányukban, mint tény. A kor átlagembere, de még sok birodalmi sem tudott róluk szinte semmit. Nem tudta senki például, hogy a régi klónokból lettek kiképezve, vagy már sorozott állomány volt. Vagy talán a kettő keveréke lehetett? Ki tudja. Az őket körülvevő hírnév is megkérdőjeleződött, sokan vélték azt, hogy az egész csak egy jól kitalált propaganda, hisz nem voltak olyan harcok, ahol ezek az "elit" őrök bármit is csináltak volna. (Legalábbis nem látta ezt senki, hisz túlnyomórészt titokban történtek - állítólag.) S kétségtelen, a filmekben mindezeknek az információknak se híre, se hamva. A szakirodalom rakott ezek a piros testőrök mögé is háttérsztorit, nem is keveset, meg a Kiterjesztett Univerzumot felpumpálta róluk szóló történetekkel, képregényekkel, könyvekkel, és netes adatbázisok ecsetelik a Royal guardok történeteit, de a filmben gyakorlatilag szinte nem is láthatóak! Másodperceik vannak, olyan súlytalanok, mint egy kantinban iszogató lény, aki pár másodpercig látható. Azokról is van háttérsztori, és időben ugyanannyit kaptak, mint a vörös őrök, vagy csak alig kevesebbet, de itt másodpercekről beszélünk. Mikor én elkészítek egy kis asztromech droidot, aki elgurul a háttérben, vagy áll egy piacon pár másodpercig, kevésbé érzem jelentéktelennek ezek után, hisz mind a ketten ugyanannyit láthatóak, azaz kaptak pár másodpercet a filmben. A patinájukat csakis az adja, hogy az emberek valahogy emocionálisan felnagyítják őket, hisz egy főszereplőhöz kötik a megjelenésüket, a Császárhoz, Palpatine-hoz, azaz általa értékelődnek fel, valamelyest, de így sem szignifikánsak szerintem. Nézzük meg, hol vannak a filmben, és hány másodpercig, pár példa során.

Talán piros köpenyes császári testőrök és Palpatine császár lesétál egy shuttlebőla leghíresebb jelenetük a Jedi Visszatérben látható. Az Uralkodó elégedetlen a 2. Halálcsillag készülési ütemével, ezért előbb Vader jön sürgetni, majd shuttle_játék_jármű dobozán látható a filmjelenet mikor megérkezik a császár figurákból kirakvaa Császár is tiszteletét teszi. Több tagja a császári gárdának is elkísérte a Császárt a 2. Halálcsillagra, mikor megérkeznek, akkor előbb ők jönnek ki a hajóból, és kettős sorfalat állnak neki. Ennyi. Olyan öt másodperc az egész, és kb. annyi a funkciója, mint amikor a Forma 1-es pilóták felmennek az interjú szobához a futam végén, ahova tapsoló csinos lányok kettőssorfala közt sétálnak fel.

Később Luke elfogása után ott áll emperor_royal_guardkettő a Császár termének ajtajánál is. Vader behozza Luke-ot a Császár elé, elsétálnak előttük, a császár szól nekik, hogy menjenek ki, azok sarkon fordulnak és kimennek. Ismét 5 másodperc. Arról már ne is beszéljünk, mekkora hiba volt ez, mely a Császár és Vader életébe is került. Hisz pont arról van szó feljebb, hogy kettőnek mindig halló és látótávolságban kéne maradnia, meg hogy még aludni sem megy nélkülük, itt meg a vezetőik szembeszáll(nak) az egyetlen emberrel, aki árthat nekik, a kor egyetlen és legerősebb Jedijével, és kiküldik a testőröket... Így legalább teljesíthették fogadalmukat, és életüket adhattak a Császárért, mert kb. egyidejűleg halhattak meg, igaz, nem mentették meg az Uralkodót, sőt, védencük előbb halt meg, mikor Vader behajítja az aknába. Fura módon arról sem szól a fáma, hova tűnt az a két idióta, akit a Császár kiküldött, hisz mikor Luke kitámogatja a sérült Vadert a szobából fél óra múlva, nincsenek ott az előtérben! Simán hagyja mindenki, hogy a 2 legmagasabb beosztású vezetőt legyalázza egy lázadó, sőt, az egyiket kiráncigálja a hírhedt Skywalker a hangárig a porban, elfut mellettük a fél Halálcsillag-személyzet, de senki sem kérdezi meg, ugyan hova viszik Vadert, vagy hogy az miért haldoklik, Luke úgy járkál köztük, mintha ez természetes lenne. Simán elviszi Vadert egy shuttle fedélzetén, akár túszul is ejthette volna, vagy bármi, de mindenki csak rohangál, menti az irháját, de hiába, mindenki ott hal majd meg. A Vörös őrök is, csak picit később, mikor felrobban maga a 2. Halálcsillag. Ezt azonban nem látjuk már, csak a kiküldésük 5 másodpercében vannak jelen.

A Coruscanti csata idején a Vörös őrök ott voltak Palpatine irodája előtt, illetve az épületben is több helyen, ám a szeparatista droid tábornok, Grievous simán bejutott, lekaszabolta őket, és elrabolta a Kancellárt. Nyilván itt ez volt a cél, hisz az egészet Palpatine találta ki, mindenesetre a látszat kedvéért pár Császári testőr ott volt, de nem jelentettek kihívást Grievous számára.

Az Előzmény Trilógiában is láthatóak Vörös őrök. Mikor Anakin az Operába rohan késő anakin_royal_guard_opera_paholyeste, mert a kancellár hívatta őt. Az Operában várta őt, magánpáholyában. Anakin anakin_royal_guard_palpatinekettesével szedte a lépcsőfokokat, úgy sietett mentorához. Mikor Anakin megtalálta Palpatine kabinját, és belépett két vörös őr állt az ajtóban, Palpatine pedig elit vendégek társaságában nézett valamiféle szappanbuborékoknak tűnő, gomolygó formákat. Ez a két screenshot több, mint amennyit az adott jelenetben az őrökről kapunk - azaz szerepük jelentéktelen, szerintem vannak olyanok, akik észre sem veszik, hogy ott áll 2 gárdista az ajtóban.

Később, a film végén is kapnak 2 másodpercet. Áll két ilyen vörös őr Palpatine irodájának ajtajánál, és én azt feltételezem, hogy az épület többi részén, lent a kapunál, esetleg a liftnél, vagy a folyosón is kellett legyen pár. Mégis, Yoda kvázi ellenállás és ÉSZREVÉTEL NÉLKÜL bejön köztük egészen Palpatine irodájáig. Az a két lúzer, aki az ajtóban strázsál nem is hallja, ahogy a Mester botja kopog a folyosón, nem észlelik, hogy be kíván hatolni védencük irodájába. Akkor sem igazán reagálnak, mikor már az agg Mester bent van, KÖZTÜK. yoda_forcepush_royalguardYoda hanyag mozdulattal szinte odafordulás nélkül úgy vágja mind a kettőt egyetlen mozdulattal a falhoz, hogy csak úgy nyekkennek, és ájultan esnek össze. Magukhoz sem térnek, végig, míg Yoda előbb szájkaratézik Palpatine-nal, de később sem sietnek a segítségére, miikor már vívnak. Bár nem biztos, hogy ez a két tökkelütött túl sokat tudott volna segíteni Sidious Nagyúrnak. Csak biodíszletek, piros ruhás nyugdíjas portások is lehettek volna épp a helyükön, kb. ugyanannyi hasznuk lett volna.

Végezetül említessék meg a Rogue one első trailere, melyben ugyancsak felbukkannak a piros köpenyes őrök. Azt tudjuk, hogy a trailerek általában pattogó tempójú, gyorsan váltakozó filmkockákat mutatnak be. Tehát minden csak egy rövid ideig látható bennük, melyet részletesen majd a royal_guards_rogue_onefilmben láthat az ember viszont. De a Császári testőrök példájából kiindulva nem vagyok benne biztos, hogy vajon a filmben hosszabb ideig lesznek-e. Ugyanis eddig is max. 5 másodpercig voltak jelenetenként láthatóak, könnyen el tudom képzelni, hogy a Rogue One bemutatóban látott jelenet ugyanolyan rövid időt kap majd a filmben is, és a hagyományoknak megfelelően a Royal guardok kapnak majd ott is 3,5 másodpercet ebben a jelenetben.


A Royal Guard custom figura a jobb vállán felvetett köpönyeggel látható, hogy jobb kezét kint tudja tartani a ruhán kívül, amiben a sokkpálca van. Emiatt a rongy gyűrődik, felhullámosodik a vállán. Bal kezét a mellén keresztbe teszi a ruha alatt, kb. szívtájékon, egyfajta áhítatos tisztelettel a Császár iránt. A figurához semmilyen alkatrészt sem használtam fel, MINDEN része custom, a fejtől a testen át a sokkpálcáig. Ma már nem egészen így csinálnám meg, de annak idején így gondoltam, így tudtam megoldani. :) Mivel nem a legjobb figurám, és régebbi, ezért publikálom most, a modernebb alkotásaimat később mutatom majd be.

 

Tekintsétek meg custom Császári testőr figurámat is!

 

Custom Császári testőr figura elölről

Császári testőr_custom_elölről


 

Custom Császári testőr figura jobbról

Császári testőr_custom_hátulról



Köszönöm az érdeklődést, látogasd rendszeresen a CustomStarWars oldalt!

 A cikket írta: Rostás Norbert 2016. 04. 19. (a figura készülte évekkel azelőtt.)

 

royal guard

vissza a főoldalra főmenübe image map example