birodalmi lépegetők a force commanderben

Shuttle pilóta

Force Commander

 

A shuttle_halalcsillag_csillagrombolokshuttle (magyarul űrkomp, űrsikló, vagy leszálló hajó) egy általában kis méretű szállító jármű, mely többnyire embereket szállít az űrben. Néhány shuttle típust kifejezetten arra terveztek, hogy orbitális pályán levő űrhajókból szállítson le katonai legénységet és/vagy egyéb személyeket a felszínre, juttasson be egy űrben levő mesterséges állomásra, (pl. Halálcsillagra) vagy szállítsanak át egy másik nagyobb méretű űrjárműbe (pl. csillagrombolóba). Más shuttle_tie_vadászokshuttle típusok azonban önálló hiperhajtóművel is rendelkeztek, ezért nagyobb távolság megtételére is alkalmasak voltak, és űrugrásra voltak képesek. Hadászatilag is igen elterjedtek voltak, katonai egységek összevonására, illetve célterületre való juttatására használták őket, ezért a katonai nyelv ezeket a hajókat gyakran troop shuttle-nek, azaz gyalogos kompnak, vagy troop transportnak, azaz katona szállítónak titulálja. Ezeknek az űrsiklóknak több fajta változata is létezik a Star Wars filmekben és játékokban, melyeket többnyire a görög ABC egy betűjével neveztek el.


shuttle_biztonsági kód scannelésA Lambda-osztályú T-4a típusú shuttle egy szabványos könnyű teherhajó volt, melyet legtöbbször birodalmi csapatok, vagy darth_vader_űrsiklóval érkezett meg a Második Halálcsillagra is, hogy megsürgesse annak építésétmagasrangú birodalmi személyek (Vader, Császár, moffok, tanácsadók) szállítására használtak. A shuttle_vaderLambda T-4 érthető módon ezért erősen fel volt fegyverezve, három dupla fedélzeti gépágyúja volt, (egy hátrafelé lőtt), és volt még két duplacsövű lézerágyúja is. A Cygnus Spaceworks gyár készített egy tíz lézerágyús változatot is hadászati célokra! Ezenkívül ez a leszállóhajó még egy elhárító pajzzsal is rendelkezett. A a birodalmi hangárban brenn tantor búcsúzik dellistől a felhajtott alsó szárnyú shuttle előttLambda-osztályú űrkomp a Lambda betű formája alapján kapta a nevét, mert a repülő kinyitott szárnyai egy lambda betűre hasonlítanak, mely egy lefelé fordított Y betűre emlékeztet. Mikor a gép landol, az alsó két szárnyat felfelé fordítva becsukják.

Míg a Lambdák egyértelműen a betű formájáról kapták a nevüket, a Kappa osztályú shuttle típusnak látszólag semmi köze a K betűhöz. A Kappa-osztályú űrsiklókat jellegzetesen elferdített, lebicsakló formájú pilótafülkéje, a gép hasán nyíló fedélzeti ajtaja, és három rövidke stabilizáló szárnya alapján ismerjük fel. Ezt a gépet tipikusan bevetésre tervezték, képes volt a legforrongóbb leszálló helyekre is eljuttatni a legénységét úgy, hogy gépágyúival megvédte magát az odaúton, és lézerágyúival pedig megtisztította a landoló területet magának, biztonságosan célba juttatva a gyomrában várakozó rohamosztagos szakaszokat.
Ám a shuttle rakterében nem csak stormtrooperek várakoznak hanem egy erre a célra kialakított öbölben két darab AT-PT lépegető is elfértKappa-osztályú shuttle rakterében nem csak gyalogosok (stormtrooperek) várakoznak, hanem egy erre a célra kialakított öbölben két darab AT-PT lépegető is elfért! Az alacsony dőlésszögű kijárati rámpákon a két AT-PT könnyedén le tudott masírozni, és ha kell, azonnal csatába bonyolódni, komoly gyalogoselfogó tüzével igen hatékonyan támogatva a Kappa által leszállított szárazföldi gyalogos csapatokat. A Force Commander játék ezt úgy modellezi le, hogy a raktér mérete konstans, és a rendelkezésre álló helyből levonódik a leszállóhajóba betett egység által elfoglalt kapacitás. Azaz, ha például 12 egységnyi hely van egy shuttle_dewback troopert_mobil artilleryt_stromtroopert szállítűrkompban, és beleteszünk egy 4 egységet elfoglaló dewback troopert (dewbacken lovagoló sandtroopert), akkor még 8 hely marad. Ha beteszünk két darab egyenként 2 egységet foglaló AT-PT lépegetőt, akkor levonódik még négy hely, marad még négy, amibe vagy beteszünk még egy dewback troopert, vagy beteszünk mondjuk két darab két helyet foglaló sima rohamosztagost. (Én ezt a konfigurációt illusztráltam is nektek a screenshoton.) E három alapértelmezett egységen kívül a Shuttle még képes szállítani birodalmi speeder bike-okat, (az Endoron látott szélvészgyors robogók), valamint pár darab mobil artillery platformot, azaz gyalogos elleni antigravitációs tüzérségi platformokat, ezeket is láthatjátok a képen. Semmilyen shuttle típusban nem lehet szállítani azonban AT-ST-ket, AT-AA légvédelmi ütegeket, vagy AT-AT négylábú lépegetőt, hiszen azokat a robosztus birodalmi barge-ok, azaz nehézgépszállító bárkák tették le a célterületre.

A shuttle_őseshuttle közvetlen ősét először a Sith-ek bosszújában láthattuk, mikor Palpatine elmegy a Mustafarra Darth Vaderért, és egy a most tárgyalthoz igen hasonló űrkomppal hozza vissza megégett, csonkolt tanítványát Coruscantra. Ez a Téta osztályú birodalmi sikló közvetlen ősének tekinthető, mely alapvetően a befolyásos szenátorok, hatalmasságok, hivatalnokok személyi szállító járműve volt bolygók és űrhajók között.

A a filmben a sandtrooperek háta mögött látszódott először egy shuttlefilm epizódjainak sentinel_osztályú leszállóhajómegjelenésének sorrendjében először az Új Reményben láthattunk egy birodalmi leszálló hajót, egy ún. Sentinel-osztályú shuttle-t. Akkor látszódik a háttérben, amikor a sandtrooperek leszállnak Tatooine-ra, hogy megkeressék a terveket, majd a szökevény robotokat. Bemutatom a filmjelenet fotóját, és a Sentinel sematikus ábráját is nektek, mely vázlat aprólékosan bemutatja a Sentinel osztályú shuttle tervrajzát.

A Birodalom kikiáltásától a darth_vader_egy shuttle fedélzetén hagyta el bespint és szállt vissza csillagrombolójárashuttle lett az Uralkodó, és Darth Vader alapértelmezett szállító eszköze. Vader egy ilyen űrkomppal ment vissza például darth_vader_egy shuttle fedélzetén hagyta el bespint és szállt vissza csillagrombolójáraBespinről az űrben várakozó Csillagrombolójára a Birodalom Visszavágban, és egy ilyen űrsiklóval érkezett meg a Második Halálcsillagra is, hogy megsürgesse annak építését piros köpenyes császári testőrök és Palpatine császár lesétál egy shuttlebőlJerjerrod Moffnál a Jedi Visszatér elején. Később, ugyanebben a filmben egy ugyanilyen siklóval ám sokkal nagyobb védelem mellett megérkezik a Császár is a Halálcsillagra. A jármű orra lenyílik, mint egy madár alsó csőre, és ez a lenyílt, földre támaszkodó "csőr" szolgál lejárati rámpaként, melyeken a magas beosztású birodalmi tisztségviselők, piros köpenyes császári testőrök, majd maga Palpatine császár lesétálhat.

shuttle_endor_lukeMikor Luke Skywalker megadta magát, és apja elé vezették az shuttle_endor_dzsungelhold_landingplatformEndoron, őt is egy ilyen űrkomppal vitték fel a Második Halálcsillagra a Császár színe elé, miután apját nem sikerült visszatéríteni a Világos Oldalra. De nem csak birodalmiak használták ezeket az shuttle_endor_tydirium a force commander motorjávalűrhajókat a filmben, mikor Han Solo, Leia, Chewbacca, Luke, R2-D2, C3-PO, és egy kis csapat le akart jutni az erősen védett Endor holdra, hogy felrobbanthassák a pajzsgenerátort, ők is egy ilyen birodalmi shuttle-t zsákmányoltak, hogy azzal verjék át a birodalmiakat. Ennek neve Tydirium volt.

A számítógépes játékokban is felbukkan ez a dizájnos űrjármű, szerepe van az X-wing Alliance-ben, valamint szállító járműként, és shuttle_battlefront szállító jármű és mozgó parancsnoki bázismozgó parancsnoki bázisként funkcionál a Battlefront 2-ben, ahol tüzelni is tud, és pajzsa is van, de elég lassan száll a többi vadász és bombázó repülőhöz képest, mindenesetre ezúttal beleülhetünk egy shuttle repülőbe, és irányíthatjuk is, ami egy élvezetes kaland, hallhatjuk a hangját, és érezhetjük a menettulajdonságait! A shuttle_theta_battlefront hangárbirodalmi hangárunkban egy Theta-osztályú shuttle parkol, melybe ha jól emlékszem rajtunk kívül még 5 társunk tud beszállni, és így hatan például beszállhatunk a lázadó fregattok hangárjába. Egy ilyen hattagú profi minikommandó nem kis galibát tud okozni bent a lázadó csatahajók gyomrában! Ráadásként egy különleges küldetés során egy shuttle szállít el bennünket száz birodalmi katona társunkkal, és egy ifjú, ekkor még kevésbé ismert fejvadásszal, Boba Fettel a Kamino bolygóra, ahol a klónozók a gonosz Birodalom ellenében kiképeztek egy újgenerációs klón hadosztályt, és fellázadtak a Birodalom ellen. Hivatalos álláspont szerint nem volt SEMMIFÉLE kaminói klón lázadás természetesen, de a Birodalom könyörtelenül leverte a klónlázadást Kaminón, és elvették a klón DNS-t a klónozóktólBirodalom könyörtelenül leverte a klónok fellázadását Kaminón, és elvették a klón DNS-t a klónozóktól, biztos, ami biztos, nehogy még egyszer ilyesmi előfordulhasson. Az alábbi screenshoton meg is tekinthetjük azt a rohamosztagos katonát, kinek az övén látható az a tégely, amiben a klón DNS volt, társai fedezik, hogy biztonságosan bejuttathassa az anyagot a birodalmi shuttle űrhajóba a Battlefront 2 játék egyik küldetése közben. Stratégiailag mégis sokkal számottevőbb a szerepe a Galactic Battlegroundsban! A kitűnő stratégiai játékban többféle képpen is használhatjuk a repülőt! Például van olyan, hogy egy shuttle_jedi_holocron_galactic_battlegroundsholokron egy erdő által teljesen körbezárt tisztáson van, ezért gyalogszerrel nem lehet hozzáférni, ilyenkor egyértelmű a helyzet, akinek előbb lesz shuttle-ja a játékosok közül, az betesz egy Jedit a szállítójárműbe, elrepül vele a tisztás fölé, kiteszi a Jedit, aki felkapja az értékes holokront, majd visszapattan az űrsiklóba, amivel visszarepülve a Jedi templomhoz betehetjük végre a holokront! Ugyanígy elzárt helyekről begyűjthetjük a shuttle_nerf szállításnerfeket, vagy banthákat is, amiket visszaszállítva a telepünkre, és behajtva őket egy animal nursery nevű állat karámba értékes foodhoz (táplálékhoz) juthatunk. Igaz, gondolom ezután masszív szellőztetésre lesz szükség a repülő rakterében... :-) De arra is lehet a shuttle_kotfshuttle repülőt használni, hogy egy fallal körbekerített ellenfél védelme mögé juttassuk inváziós hadseregünket, így nem kell a falat ostromolni, hanem egyből mögé kerülve felvehetjük a küzdelmet az ellenséggel! Valamint megjelent egy Lambda shuttle a KotF játékban is, repülhető, irányítható járműként, íme egy látványos screenshot a formás birodalmi űrrepülőről.

A Force Commanderben 2 féle shuttle_escape_pod_tatooineshuttle is van, az egyik egy shuttle_battlefrontleszálló hajó, mely az űrben lebegő Csillagrombolónkról hozza az utánpótlást, ezért az a hajó CSAK rendelésekre használható, de később 350 command pontért vehetünk egy saját Lambdát, mellyel 6 gyalogos szállíthatunk rendkívül gyorsan a kívánt területre, ám mindkét stratégiai játékban a shuttle sem pajzzsal, sem védekezésre alkalmas fegyverzettel nem rendelkezik, tehát Tie vadászokkal, vagy AT-AA lépegetőkkel kell védeni!

Érdekes, hogy ennek az űrrepülőgépnek a pilótái között női kadétok is vannak, kevés birodalmi járműnek van női sofőrje, vagy pilótája, a shuttle ezek közé tartozik! Ezért is döntöttem úgy, hogy én egy női shuttle pilótát készítek el magamnak, így a custom shuttle pilótám egy nő lett, magas szárú csizmában, és karcsúsított egyenruhában, melyet derekán egy övvel köt meg. Nem csak a ritkának mondható női pilóta mivolta, hanem a morózus beszólásai, és a kissé unott hangja is érdekesnek mondható, emiatt is döntöttem úgy, hogy elkészítem. A figura jól mutatna egy ilyen impozáns shuttle_játék_jármű dobozán látható a filmjelenet mikor megérkezik a császár figurákból kirakvaImperial shuttle (birodalmi űrsikló) játék kabinjában is, ami köré pompás jelenetet építenek rajongók, masszív mennyiségben mellé állítva az uralkodót váró rohamosztagosok sorait, különböző birodalmi tiszteket, és katonákat, a hajó elé letérdepeltetve Vadert, a rámpa mellé pár vörös császári testőrt, és magára a rámpára, vagy az elé a Császárt oda állítva igazi filmjelenetet építhetünk, ha van hozzá elég helyünk a szobában, és természetesen egy nem elhanyagolható mennyiségű jó magyar fizetőeszközünk...

 

 

Mindenesetre addig is meghallgathatjátok néhány érdekesebb kommentjét és bejelentkezését a Force Commander játék shuttle pilótanőjének!

Passanger and cargo holds prepared (Az utas- és a rakterek készen állnak)

Ferry shuttle here! (Űrkomp vonalban!)

Destination coordinates received (Célállomás koordinátáit vettem)

Moving out sir (Máris indulok uram!)

Activating thrusters! (Gyorsítók aktiválva!)

Landing site initiated! Landolási terület betáplálva!

I put down there Sir (Leteszem oda (a gépet) uram)

Hang on it's going to be a choppy ride (Kapaszkodjatok, rázós menet lesz!)

Enabling landing gear (Futómű kiengedve)

Ferry shuttle en route to the destination (Űrkomp úton a cél felé)

Securing_cargo_doors (Raktér ajtók lezárva)

Supplies on their way (Az utánpótlás már úton van)

Deployment zone appears secure (A kipakolási terület biztonságosnak tűnik)

That isn't an acceptable landing site sir! A programot debil biztosra készítették, azaz ha valaki pl. egy hegygerincre, vagy egy kráter szélére akarja letenni a shuttle-t, arra rászól a pilótanő, és piros lesz a landoló zóna...(Az nem megfelelő landolási terület uram)

I'm receiving! What are your orders sir? Landing craft active sir! Just give the order?! What is it?? A pilótanővel szórakozni is lehet. Ha csak kattogtatunk rá, mint egy idióta, a nő egyre nyűgösebb lesz, és többek között ezekért a szarkasztikus mondataiért is kedveltem meg ezt az amúgy nagyon fegyelmezett, katonás nőt. (Már vonalban vagyok! Mi a parancsa uram? A leszálló hajó már aktív uram! Kiadná végre a parancsot?! Mi van má'??)

Thank you sir (És mikor végre Ödönke jó helyre kattint és végre elindulhat a transzport, a hálás pilótanő megkönnyebbülve köszöni meg, hogy nem raboljuk tovább egymás idejét...)

ÉS NÉHÁNY TOVÁBBI MONDAT A GALACTIC BATTLEGROUNDS FÉRFI SHUTTLE PILÓTÁJÁTÓL

Commline open (Rádiókapcsolatban)

I copy! (Értettem, vettem!)

I'm reading (Adást veszem)

Lander, ready (Leszállóhajó készen áll!)

Imperial lander here! (Birodalmi leszálló jelen(tkezik))

Reporting! Bejelentkezem!

 

Tekintsétek meg a custom shuttle pilóta (nő)figurámat is!

 

custom shuttle pilóta figura elölről

custom shuttle pilótanő


 

custom shuttle pilótanő figura hátulról

custom shuttle_pilótanő hátulról


 

custom shuttle pilóta nő figura oldalról

custom shuttle_pilótanő oldalról

 

Köszönöm a megtisztelő figyelmet, gyere vissza ismét a CustomStarWarsra hamar!

 

A cikket írta: Rostás Norbert 2009. 08. 28. (a figura készülte évekkel azelőtt.)

 

force commander birodalom

vissza a főoldalra főmenübe image map example